Sehun és
Ange kibékülése után minden fokozatosan javulni kezdetett. Elkezdődtek a
munkálatok a dallal és a továbbiakkal kapcsolatban. A kőkemény edzések egy
kicsit alább hagytak és helyette barátságos koreográfiákat vettek át.
Harmonikusabban éltek és még Tao sem húzta ki a gyufát. Sehun egyre inkább
tűrkőztette magát és a felemésztő vágyat, hogy Angevel legyen. Halálosan
szerette nem arról volt szó hogy nem csak tiszteletben tartotta hogy a lány
először a karrierjét akarja befuttatni és ha már sínen van minden lehet róla
szó. Ange aggodalma ugyan is nem volt alaptalan. Már majdnem kirúgták egyetlen
pihenő napja miatt amikor késett a megbeszélésről aminek a menedzserük irodája
adott helyszínt. Mr. Wu elképesztően dühös volt és szó szerint azt mondta. „Van
fogalmad róla hány lány ölne az ajánlatért? Szerinted nem találunk mást?”
Ange
rettenetesen elszégyellte magát és gőz erővel dolgozott. Alig evett ami nagyon
is látszott rajta. Teste egyre inkább felvette azt a képet amit a folytonos
edzés, az étel hiánya és a kialvatlanság okozott. Ange csont és bőr volt.
Sápadt lett a bőre és karikás a szeme. Ha beajánlották volna egy zombis film
statisztájának biztos mg csak sminket se kellett volna rá tenni annyira hozta
volna a szerep lényegét.
Csak hogy
nem egy zombis film forgatáson hanem a várhatólag több milliárdos nézettségű,
sok száz koncertes új album egy daláról van szó!
Sokaknak nem
is tetszett a kép amit Ange mutatott. Vagy szánó pillantást vagy ételt adtak
neki. Ange sminkes asztala telis tele volt finomabbnál finomabb ételekkel de
még csak hozzájuk se nyúlt senki. Ange azzal mentegette magát hogy keményen
kell dolgoznia. Még vizet is csak azért ivott mert a torka kiszáradt éneklés
közben.
- Kislány! Nem
lesz ez így jó! – csóválta a fejét Kai. Ange csupa szív jó kort megélt stylestja
míg rendezte a rövid tüll réteget a szoknya derekán vadul bólogatott
egyetértését jelezve. Aztán nehezen de megszólalt.
- I-igaza van a fiatalembernek Ange. – mondta halkan.
-Jajj! Berta kérem! Tudja hogy nincs időm szinte semmire. Sőt nem is szinte. Nincs időm semmire! – gesztikulált Ange.
-Rendben van aranyom de már külön szabatni kell rád ruhát mert mind lóg rajtad! Pedig még egy héttel ez előtt ebbe a ruhába fűzővel tömtelek bele most meg nézd meg keresnem kell egy övet mert mindjárt leesik arról a nád szál derekadról! – Bökte meg a lengő részt duci kis ujjával Berta. Ő is angol volt bár itt született így beszélte mind két nyelvet tisztán és ismerte mind két nemzetiség aktuális divatját. Egyszóval tökéletes volt.

megelégelte hogy mindenki azzal van elfoglalva hogy nem eszik. Ő csak dolgozni
akart. Mért olyan nehéz ezt elfogadni? Ha nem dolgozik az a baj! Ha dolgozik
az!
- Cica! Nem azzal
van a gond hogy dolgozol de ha a munka miatt éhen halsz, nem fog érdekelni a
hogy főnököm de bezárom a pincébe elé dobok egy füzetet és egy ceruzát és
lerajzolhatja a kis gőzgombócait. – Tudod kissé morbid és ijesztő tudsz
ilyenkor lenni! Főleg ha tudod mire gondolok! Netán ez a szuper képességeid
egyike? - fordult meg mosolyogva a hang
irányába Ange.
- Ugyan! Nem nagy dolog kitalálni! Tényleg olyan mintha a homlokodra lenne írva. – Sehun Ange homlokára bökött. – Gyere csak! Van egy meglepetésem! – A srác mosolyogva tolt egyet a csodálkozó Angen. Rá parancsolt egy kendőt a lány szemére és úgy vezette tovább.

botladozott néhány lépcsőfokot, de mire átbukdácsolt minden akadályon mennyei
illat csapta meg az orrát amire még egy fényevő bulimiás is rögtön rávetné
magát. Ange gyomra is így gondolta ezt ezért hangosat korgott jelezve, hogy
Ange nagyon is éhes. Sehun ezen jóízűen nevetett majd leültette a vezetett
lányt. Egy hirtelen mozdulattal lerántotta a szemfödőt Ange szemeiről és a
lánynak rögtön elélt a lélegzete. Csodaszép kis asztal előtt ült ami királyi
pompával volt megterítve. Ange zavarában hátra nézett Sehunra aki bátorítóan
mosolygott rá majd kilépett a gyertya fényéből. De csak azért hogy két
másodperc múlva Angevel szemben jelenjen meg és helyet foglalt. Angenek feltűnt
hogy csak előtte van több mint négy tányér a vele szemben lévő teríték csupán
egy kiskanál és egy kisebb fajta desszertes tányér.
- Te nem
eszel? – kérdezte csodálkozó hangnemben Ange.
- Ange! Én így se úgy se hízok! Mellesleg nem vagyok éhes.. Ellenben veled! Csont és bőr vagy és ezen én most változtatok! – kacsintott a lányra, majd suttogva folytatta – És nem utolsó sorban itt annyira finom a puding hogy az valami elképesztő!

És valóban.
Angenek kétség kívül a desszertnek felszolgált ing-jang formában tálalt
vanília-csoki puding tejszínnel, csoki reszelékkel őrjítve ízlett a legjobban.
Azt sajnos nem sikerült Sehunból kihúznia hogy mégis hol vannak de hálás volt a
fiúnak. A kendő megint Angere került tekintettel Sehun ’Ez az én titkos helyem!
Kitudja lehet hogy titokban újságíró vagy riporter vagy!’ mondatára. Sokkal
rövidebb idő múlva Ange újra vissza nyerte látását és tisztázta hogy a parkban
vannak ahol anno Ange és Sehun….nos Beszélgettek.
Sehun
feszült volt izzadt a tenyere és
megfeszült minden izma.
Ezt Ange is észre vette.
- Sehun…
Valami baj van? – A fiú megmasszírozta a torkát mintha ezzel oldani tudná a
benne keletkező görcsöt. Amint ezt befejezte mintha végképp megakarná
szüntetni, nem sok sikerrel a feszültséget ami torkában volt nyelt egy nagyot
és úgy megeredt a nyelve hogy Ange alig tudta követni őt.Ezt Ange is észre vette.
- Tudod Ange én nagyon sokat gondolkoztam rajtad, vagyis rajtunk. Hogy most mi is van köztünk és érdemes-e próbálkoznom. Aztán eszembe jutott amit mondtál és úgy döntöttem elhozlak ide és ’újra játszom’ a régi jelenetet. De persze remélem hogy most a válaszod pozitív lesz és végre enyémnek tudhatom a szíved! Szóval? – mikor mindezt a csodálkozó lányra zúdította kérdő tekintettel várt a választ.
- Sehun én..
- Nem kell most döntened! – vágott a szavába Sehun. – Csak legalább tudatosítsd bennem hogy van miért küzdenem.
-Én ezt megmondtam régebben is. Esélyed van de nekem a munka az első. – állt ki Ange a saját álláspontja mellett.
- Hát nem érted? Megcsináljuk az albumot a baleset miatt és Wu ki is teszi a szűrödet! Ő nem tizenkét fiút plusz egy lányt szerződtetett le. Szimplán tizenkét fiút! – mondta az igazat Sehun. – Bármennyire is dolgozol keményen az idő múlik és már mindjárt itt van az az utolsó papírmunka ami azt igazolja hogy nem vagy többé a csapat tagja! Oké hogy itt akarsz karriert csinálni de amilyen felkapott leszel a turnék sem várhatnak. Meg aztán tutira nem lesz szabad időnk! – Sehun férfi léte ellenére már a sírás szélén állt.
- Sehun! Nyugodj meg! Azt tervezem hogy beadok egy kérvényt Mr. Wu-hoz hogy had legyek a csapatban ez után is. – Anget megmosolyogtatta Sehun aggodalma ami röviden abból ált hogy nem látják többé egymást.

Odalépett
elé és két kezét Sehun jól kidolgozott mellkasára tette.
- Nem fogja elfogadni! A csapat nem… - most Ange vágott a szavába.
- Jajj! Ne legyél már ilyen pesszimista! Akkor leszek a személyi asszisztens helyettese! De nem hagylak itt titeket semmi pénzért!
- Nem hiszem hogy ilyen lehetőség létezik! – Ange megelégelte Sehun negatívitását.
- Oh SeHun! Ha én azt mondom hogy veletek maradok akkor veletek is fogok maradni! – húzta össze szemöldökét Ange. – És most elég legyen ebből! Inkább gyere ide! – Ange féloldalas huncut mosolyra húzta a száját. Nagyon is tetszett neki Sehun csak hogy a munkára koncentrált. Ange kezei Sehun mellkasáról a nyaka kör fonódtak és ezzel egy időben az eddig egyhelyben lógó férfi kezek most erősen Ange derekát zárták össze. Ange és Sehun ajkai csap pár centire volt egymástól. Érezték a másik forró leheletét majd az a pár cent Sehun által nagyon lassan kezdett megszűnni. Ange megelégelte és a tarkójánál fogva magához vonta a fiút. A csók gyengéd volt de ugyan akkor szenvedélyes. Mintha több száz évnyi vonzalom, szenvedély tört volna ki egyetlen csókban. Percek múlva levegő után kapkodva futottak a kamerák elől amikkel rohamozták őket. Vakuk villantak a semmiből de szerencsére sikerült vissza érniük a stúdió elé ahol az őrök elzárták őket a külvilág lesifotósaitól.
Miután
végeztek a munkával volt idejük estig amikor egy céges partin kellett részt
venniük így vissza tértek a hotelba. Sehun szobája közelebb volt így a szoba
tulajdonosa és Ange már az ajtóban elkezdték amit ebéd után befejeztek.- Nem fogja elfogadni! A csapat nem… - most Ange vágott a szavába.
- Jajj! Ne legyél már ilyen pesszimista! Akkor leszek a személyi asszisztens helyettese! De nem hagylak itt titeket semmi pénzért!
- Nem hiszem hogy ilyen lehetőség létezik! – Ange megelégelte Sehun negatívitását.
- Oh SeHun! Ha én azt mondom hogy veletek maradok akkor veletek is fogok maradni! – húzta össze szemöldökét Ange. – És most elég legyen ebből! Inkább gyere ide! – Ange féloldalas huncut mosolyra húzta a száját. Nagyon is tetszett neki Sehun csak hogy a munkára koncentrált. Ange kezei Sehun mellkasáról a nyaka kör fonódtak és ezzel egy időben az eddig egyhelyben lógó férfi kezek most erősen Ange derekát zárták össze. Ange és Sehun ajkai csap pár centire volt egymástól. Érezték a másik forró leheletét majd az a pár cent Sehun által nagyon lassan kezdett megszűnni. Ange megelégelte és a tarkójánál fogva magához vonta a fiút. A csók gyengéd volt de ugyan akkor szenvedélyes. Mintha több száz évnyi vonzalom, szenvedély tört volna ki egyetlen csókban. Percek múlva levegő után kapkodva futottak a kamerák elől amikkel rohamozták őket. Vakuk villantak a semmiből de szerencsére sikerült vissza érniük a stúdió elé ahol az őrök elzárták őket a külvilág lesifotósaitól.
Ám mikor
Sehun végig fektette Anget a szatén takarós ágyon a lányt rossz érzés fogta el.
- Se…hun..! – próbált két csók között jelezni a fiúnak. Nem sikerült. Ange kezeivel eltolta magától Sehun és hangos sóhajjal a hajába túrva felült. – Nekem ez…itt…nem megy. – Nézett az ágyra őszinte undorral.

megvonta a vállát. És felkapta a lányt. Átment Angevel a lány szobájába majd
ledobta az ágyra és lekapta a felsőjét.
-----------------------------------------FIGYELEM!-------------------------------------
Innentől saját felelősségre olvasd, ha
12-3 évesnél fiatalabb kor osztályba tartozol!
Amennyiben nem szeretnéd elolvasni a
fejezet következő részét Elég annyit tudnod hogy a cselekmény nem lesz
befolyással a történetre! Ezért ha a normál színű részig lapozol, úgy
folytatódik a történet mintha egy-két órát kihagytak volna és folytatódik a
történet! (Mint a *-os részeknél!)
----------------------------------További
jó olvasást!--------------------------------
Ange
mosolyogva az ágy szélére ült és apró csókokkal halmozta el az előtte álló
Sehun kockás hasát. Ange abbahagyta a kényeztetést és huncut nevetéssel kísérve
beszaladt a fürdőszobába. Mikor Sehun kiesett a transzból amit a lány okozott
neki nevetve szaladt utána. Benyitott a fürdőbe de a lány nem vette észre. A
zuhany kabin nem volt behúzva úgy fürdött Ange énekkel kísérve a víz
csobogását. Sehun mosolygott egyet majd megszabadult minden még rajta levő
ruhadarabtól és ugyancsak hangtalanul belépett a zuhanykabinba. Ange hajat is
mosott így nem hallotta vagy érezte a fiú jelenlétét. Azonban ahogy Sehun keze
a kellően széles de karcsú női csípőre siklott. Ange felsikkantott és
megpördült. Így Sehun keze végig simított a fenekén majd mikor a lány már stabilan
állt és nyugtázta hogy ő az magához szorította testét. Nem is sejtette hogy
ezzel a mozdulattal olyat indít el hogy nem csak a lány testét de lelkét is
magához vonhatja. Ange kipirosodva szakította meg a csókot és pillangókkal a
gyomrában hagyta hogy Sehun csillapítsa a több hónapja tartó kínzó vonzalmat
amit iránta érzett. Ami persze kölcsönös volt. Sehun keze lassan bebarangolta a
lány minden porcikáját amikor hirtelen felkapta Anget és fenekénél fogva a
kabin falának döntötte annak hátát. Szinte összepréselte Anget de aggodalomra
semmi ok ő is nagyon élvezte.
Lábával
átkarolta az így nála alacsonyabb fiú derekát és a nyakát fogva csókolta édes
puha száját. Egy csók közben Ange felbátorodott és vadul beleharapott Sehun
alsó ajkába majd a csók megszakadt lihegve szemeztek a másikkal mire Ange
huncutul kacsintott. Sehun kérdő tekintetét látva bólintott. Sehun nem
tétovázott tovább. Nem kellett nagyon küzdenie, hogy elég izgatott legyen a
manőverhez. Szép lassan fájdalom mentesen engedte lejjebb Ange testét egész
addig amíg nem tudta őt tovább engedni. Akkor megragadta Ange derekát és
feljebb tolta őt.
--------------------------------------------------------------------------------------------
Fél óra
múlva lihegve fáradtan de végtelenül boldogan és kielégedve léptek ki a kabin
ajtaján. Sehun még egy utolsó csókot lehelt Ange mézédes ajkaira majd kilépett
az ajtón.
A világért
nem hagyta volna ott Anget viszont volt amit ha nem tesznek meg nem hogy a
világot de egy lyukas garast sem kapnak. A céges parti. 1 óra múlva kezdődik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése