4. fejezet: Sárkány

Ange elmondhatatlanul megkönnyebbült amikor össze futott Kyuval. A lány mindent elfelejtettet vele és csak nevettek és beszélgettek. Semmi dráma! Kyu rendelt magának egy sushi tekercset Ange viszont maradt a gőzgombócoknál. Kyu váll vonva húzta magához a saját tálját.

- Amúgy.. Mire vagy ilyen feldúlt? – kérdezte a lány két falat között.

Ange értetlen tekintetét látva elnevette magát. – Ugyan kislány! Leír rólad hogy van valami. Na ki vele!

Ange megrázta a fejét és ezzel le is zárta a beszélgetést. Úgy két percre. Kyu benyomta mind a három tekercset és elkezdett kérdezősködni.

- Fiú? Jól néz ki? Hogy hívják? Hány éves?..- Kyu elképesztő lelkesedéssel kérdezgetett mindaddig míg Ange lenyelte a falatot és feltartotta az ujját.

- Ha ennyire tudni akarod Sehun miatt vagyok kiakadva! – forgatta meg szemeit Ange.

- Mármint….Az a Sehun?! – kérdezte tátott szájjal a lány. Ange meg rábólintott. – Azta! Te aztán nem húzod az időt.

Ange felháborodva nézett Kyura aki védelmezően felrakta a kezét.

- Nem történt semmi! És éppen ez az! Este…nem tudom mi volt de mellette ébredtem ahogy a csupasz felsőtestét ölelem. Gondolhatod! Ráadásul olyan furcsán viselkedett. Aztán Tao is, és egy magas fekete hajú srác is.

- Vá-vá-vááárj! Milyen magas fekete hajú srácról beszélsz? – Kyu össze húzta a szemét.

- Hát…Ott lakik a fiúkkal szemben és kb 180 cm magas barna haj, barna szem, azt hitte aláírást kérek tőle, és láthatóan nem szívleli ez Exo-t. Ennél többet nem tudok róla. – Ange váll vonva evett tovább és észre sem vette Kyu kerekedő szemeit.

- Ange.. Te a CN Blue vezető gitárosával voltál! És alig hogy itt vagy már szerepeltél is! – hitetlenkedett Kyu. Ange behúzta a nyakát és félve nézett föl a vele szemben ülő szemeibe.

- Tudnom kéne ki ő? És mi az hogy szerepeltem?

- Gyere! Út közben mindent elmondok, amit tudok!

*

- Öregem te nagyon el vagy kenődve! – bökte oldalba Kai a zombinak is bemondható Sehunt. Ő csak vissza lökte barátját és magához vette a müzlis dobozt.

- Nem mondod? Ne már! De hát itt sincs! – jött ki Byul telefonját a füléhez szorítva. – Várj csak kihangosítalak! Na.. Itt vannak a srácok is! Mond el mi van! – Byul hanyag mozdulattal az asztalra csúsztatta a telefont.

- Hát.. Kyuval feljöttünk a hotelba ahol megszálltam és a recepción azt mondták hogy egy férfi elvitette a ti címetekre a cuccaimat és hagyott nekem egy levelet! – Ange felháborodott hangja csengett a telefonban.

- Mi áll a levélben? – kérdezte Kai.

- ’Üdvözlöm Miss. Horan! Sajnálom hogy így kilakoltattuk de muszáj minél közelebb lennie az ügyfeleimhez ezért minden holmiját át küldtük a fiúk hotelszobájába. Remélem nem okoztam kellemetlenséget Üdv: Mr. Wu!’ – Amikor Ange befejezte a levél felolvasását hitetlenkedő prüszkölések ütötték meg a fülét.

- Mr. Wu.. Szeret ilyeneket csinálni de ez való igaz hogy így a legjobb. Viszont itt nincs a cuccod! – Chanyeol végszavára kopogtattak.

- Megyek, Kinyitom! – pattant fel villám gyorsan Sehun.

- Sehun. Mi van vele Byul? – Byul megrázta a fejét majd észbe kapott hogy ezt Ange nem láthatja így elmondta a helyzetet.

- Sehun, nagyon nincs rendben. Az imént megsózta a teát! – Ange akaratlanul is felnevetett. – MI olyan vicces ezen?

- Semmi, Semmi! Csak mielőtt ide jöttem én is hasonlóan jártam a levessel. – nevetett tovább Ange és szerencséjére nem látta Sehun arcát amint visszatért a konyhába. Byul viszont látta. Megragadta a telefont és a füléhez tapasztotta.

- Kérlek beszéljetek! Nem tudom min vesztetek össze de muszáj megbeszélnetek mert szükségünk van Sehunra! – Mondta Byul alig halhatóan, de úgy tűnt így sem volt elég óvatos.

- Dehogy van rá szükségünk! Alig van pár sora egy-egy dalban! – nevetett Tao.

- Tao fejezd be! – csitította Byul de már késő volt.

- Tessék? –Sehun egy pillanat alatt mellette termett. És vele együtt mindenki más is.

- Oh Semmi Drága Hunnei! – Tao szája gonosz mosolyra húzódott. – Csak annyi hogy nem lenne eget rengető hiány, ha elmennél! – még jobban nevetett.

- Ne. Hívj. Hunnie-nak! – Sehun már Tao torkának ugrott volna de Kai és Chanyeol közéjük lépett.

- Nincs erre szükség fiúk! Minden egyes tag kulcsfontosságú! – nyugtatta a fiúkat Chanyeol.

- Persze. Sehun annyit énekel, mint.. – Tao már kezdte volna elölről a vitát de Byul közbe szólt.

- Sehun.. Ange beszélni szeretne veled! – nyújtotta a lány a telefont. Ám Sehun lehunyta a szemét és megrázta a fejét.

- Mond meg neki hogy ha annyira akar velem beszélni akkor a Sárkányban megtalál! – mondta a válla fölött Sehun.

- Biztos jó ötlet oda hívni Anget? Ráadásul neked sem kéne hisz.. – kezdte az aggodalmaskodást Byul.

- Jesszusom! Csak egy kólára ülnék be! Nem leinni akarom magam, hanem minél kevesebbet látni őt! – fejével Tao felé bökött, akinek még mindig ott volt a gonosz vigyor az arcán.

Byul rábólintott és megmondta az információkat Angenek és letette. Ez idő alatt Sehun már régen kilépett a csicsás díszítésű folyosóra.

*

- Te tudod hol van a Sárkány? – nézett kérdőn Ange a mellette sétáló Kyu felé.

- Persze! Oda megyünk? – csillant fel a szeme Kyunak.

- Igen. Ott van Sehun! Elméletileg. – sóhajtott Ange.

- És gyakorlatilag? – Húzta tovább az agyát.

- Ne kínozz már! Inkább csak menjünk. – kérlelte Kyut ő pedig bólintott majd leintett egy taxit és beültek.

Mire oda értek a vörös épülethez szürkület lett. Ange csodálkozott hogy ma sehova sem kellett menniük.

Kyu és Ange egyszerre léptek be a Sárkányba és rögtön megakadt a tekintetük az egyedül üldögélő maszkos fiún.

Kyu bólintott majd elköszönt Angetől és távozott. Ange határozatlan léptekkel megindult Sehun felé. A fiú nem vette észre, az itallapot vizslatta. Ange egy sóhaj kíséretével lehuppant a másik szabadon hagyott székre ezzel enyhe szívrohamot okozva Sehunnak.

- Szólhattál volna! – korholta le olyan lenéző hangsúllyal a lányt hogy ő majdnem lefordult a székéről. Nem is önszántából jött ide hanem ő mondta hogy beszéljenek itt és akkor itt szidja! Ez mér több volt a soknál. Ange egyébként sem a türelméről és a toleranciájáról volt híres. Könnyen meglehetett sérteni csak ahelyett hogy kimutatná a fájdalmait csak lenyeli az összes szidalmat amit kap az élettől. Ezzel csak annyi a baj hogy így az élet úgy gondolja ez neki nem fáj így nyugodtan csinálhatja ezt vele. De ez ne igaz. Ange belül nagyon is szenvedett. Kérdések tömkelege fogalmazódott meg benne. Hogy kerül ő ide? Mi ragadja meg ebben a srácban akinek ilyen hangulatingadozásai vannak? Ugyanis Sehun amint kimondta azt a bántó mondatát elmosolyodott és rendelt még egy italt és átkarolta Ange vállát. Ám amikor kihozták az italt kis híján lelökte a székről a lányt. Egy dolog nem tűnt el soha a szeméből: A mérhetetlen csalódottság.

- Ne haragudj! Nem akartam. – hajtotta le a fejét. Ange megragadta az állát és maga felé fordította.

- Elég volt! Most kibököd mi a bajod vagy elmegyek! – közölte.

Sehun elfordította a fejét és lehajtotta. lehunyta a szemét majd szép lassan a keze is ökölbe szorult.

Ange fej rázva meghúzta a kólás üveget majd felállt. Már indult is volna de Sehun jéghideg keze a csuklójára fonódott.

- Sétáljunk. – jelentette ki majd letette az elfogyasztott italok pénz összegét az asztalra és kirohant az ajtón. Ott mély lélegzetet vett és várta hogy Ange is mellé érjen. A testének már nem parancsolt ujjai és keze összefonódott a mellette álló lányéval és így sétáltak az utcán. Ange nem vesződött azzal hogy faggassa Sehunt. Ha akarja elmondja alapon hallgatott.

- Miért csináltad ezt az este ha semmit nem jelentett? – fordult hirtelen Ange felé.

- Sehun! Nem történt semmi. – nézett föl finoman ívelt őzike szemeivel a közel húsz centivel feljebb elhelyezkedő sötét tekintetre.

A tekintet tulajdonosa felegyenesedett és kérdőn nézet maga elé. Egy másodperc leforgása alatt lement benne minden.

- Te…Nem emlékszel semmire? – hitetlenkedett. Ange megrázta a fejét.

- Miért? Mi történt? – Sehun nagyot nyelt. Nem akarta kimondani. Fájt az igazság. És lányok előtt ritkán ilyen érzelgős de..Ange nem akármilyen lány!

- Le akartál velem feküdni.. – mondta alig halhatóan, ridegen, aztán a mondat közepénél megállt. Összeszorította szemeit majd még halkabban folytatta. – Aztán mégsem tettük meg..de, ahogy reggel kezeltél az.. – Sehun már nem tudta folytatni. Elhagyta az ereje. Ange átölelte és alig tudta megtartani a folyamatosan nehezedő fiút.

- Sajnálom! – Ange lehunyta a szemét és erőt vett magán. Hátra lökte Sehunt. – Nem tudom hogy bízhatok-e benned. De ha lassan haladunk biztosíthatlak a munkád gyümölcséről! – Egy utolsó mosolyt erőltetett az arcára és Ange ellibbent a sötét éjszakában, magára hagyva az érzelmi kavalkádban Sehunt.

Külső szemlélő azt mondhatta volna rá hogy egy drog hatása alatt álló álmos fiatal. Az ugyan igaz volt hogy szeme alatt lilás karikák húzódtak, de droghoz nem nyúlt. Nem a kábítószer hanem a varázslat miatt lett ilyen fátyolos tekintete. A varázslat melyet egy csodálatos kis boszorkány küldött rá. A boszorkány neve pedig: Angelina Horan.

3. fejezet - Érthetetlen Féltékenység

Angelina szíve kihagyott egy ütemet amikor Byul mondata eljutott a tudatáig. Hát sikerült!

Byul kiviharzott a teremből valószínűleg hogy a még várakozó lányokat elküldje. Szerencsétlenek! Egy napot várnak a sorukra hogy aztán elküldjék őket. Ez benne volt a pakliban.

A többiek társultak a színpadon ácsorgó Ange mellé hogy faggassák őt. Mindenféle kérdés elhangzott a lány adataival kapcsolatosan, de még a magánjellegű dolgokba is belementek. Ange-t ez a legkevésbé sem zavarta. Kicsit ugyan kényelmetlenül érezte magát, hogy öt perc elteltével már többet tudnak róla a Fiúk, mintha Ange ismereteit a 12 tagról összegeznénk. Mondjuk ezt nem volt nehéz felülmúlni. Annyit tudott, hogy Lay meg Luhan. Ennyi! De úgy tűnt a srácokat ez nem érdekli. Ange jóformán csak pár szavas válaszokat adott. Többre nem is lett volt ideje. Folyamatosan bombázták kérdésekkel, de ők még az 'És téged hogy hívnak?' Kérdésre sem válaszoltak.

Nagyon úgy tűnt Angelina nem fogja tudni kifaggatni őket így a koreai lányhoz fordult.

- Byul! Informálnál, kérlek? – mosolygott Ange tündérien. Ám a teremben megfagyott a levegő és mindenki csodálkozóan bámulta a lányt.

- Szóval…Öhm.. Ő itt Xiumin, Baekhyun, Lay, Chen, Kris, Chanyeol, Tao, Luhan, D.O, Kai, Suho, És végül..Sehun! – mutogatott végig a fiúkon, akik összeültek és hangosan nevettek valamin.

Angelina elővette táskájából a telefonját és elkiáltotta magát: CSÍZ!

A vakutól megvakult fiúk ordibálni kezdetek és elkezdték kergetni a fényképezős lányt.

- Gyere vissza te! Bele röhögtem! Törlöd ki de most azonnal! – nevetett Chen és elkapta a lány karját. – Megvan srácok gyertek!

Az oda tobzódott banda nevetve nézte a képet majd már Chen nyomott volna rá a törlés gombra de Byul dühös arca jelent meg közöttük.

- Ameddig ti jól elszórakoztok, lekéssük a stylist időpontjai közül az utolsót is! – A lány kikapta a telefont Chen kezéből és jogos tulajdonosa felé hajította.

- Hihetetlen hogy ilyen gyorsan be tud szervezni egy-egy programot! – súgta oda D.O Angenek.

Ange nem akart és nem is, mert tiltakozni amikor kezelésbe vették. Csak akkor háborodott fel, amikor a fodrász közölte hogy nem érti hogy lehet hogy a híres Emili Horan lányának ilyen töredezett legyen a hajvége. Angelina bízott az önuralmában annyira hogy ne rendezzen drámát.

Rúzsok, púderek, hajlakk, Szemhéjfestékek, minden amit szem-száj kíván. Ange lemerte volna fogadni hogy minimum harminc olyan kence van az asztalon amit csak a szeméhez használnának. Ám a végeredmény így is eszméletlen volt és mégis vissza fogott. Igazi sztáros hullámos loknikban hullott Ange csillámos haja a vállára hátul egy kis masnis csattal megbolondítva az összképet. Ruhája krémszín tüll berakásos hosszú-rövid szoknyában végződő darab volt.

Meseszerűen szép volt, és még viccesnek is hatott a fiúk mellett, akik még utcai ruhában feszítettek. Magas sarkújában kilépkedett a az ajtóhoz majd vissza. Szokta még a magas sarkút. A farmeros edzőcipős lányt elrejtették. Most egy igazi sztár lesz. Ami sajnos stílusváltással jár. Hiába tetszett neki ez a ruha tudta többé nem fogja látni. Ezt már megtanulta édesanyjától hogy egy ruha-egy rendezvény! Többször nem veheti fel különben teleírnák vele a címlapokat hogy rontja a banda színvonalát méghozzá azzal hogy állandóan ugyanazt a ruhát hordja!

Mély lélegzet be és ki. Ezzel próbálta magát nyugtatni. Lassan nagyon lassan lenyomta a kilincset és kecsesen kilépkedett az előtérbe.

Zavarában a padlót fixírozta és a haját a füle mögé tűrte. Byul segítőkészen odarohant hozzá és megakadályozta hogy több tincset tegyen tönkre zavarodottsága miatt. A lány bátorítóan rámosolygott Angelinára aki szintén elmosolyodott majd felnézett. Nem kellett volna. 12 srác egyaránt tátott szájjal bámulta. Noha csinos volt mindig törekedett arra hogy elvegyüljön a tömegben. Így aztán nem sokan bámulták ez idáig.

Chanyeol és Xiumin és Lay volt csak akik elismerően méregették Ange változását és nem kiéhezett kutya módjára. Ezt Byul is észrevette.

- Jajj srácok! Úgy bámuljátok őt mint egy éheztetett farkas a húst! Meg ne bolonduljatok itt nekem! – nevetett Byul. Végszóra Lay felpattant és elviharzott azt hajtogatva hogy köszi Byul. Ezzel mindenkit kizökkentett a bámulásból kivéve a Taonak megismert fiút.

Enyhén beharapott szájjal bámulta Angelina hosszú kecses lábait és formás testét majd a nőiességére tévedt a szeme. Mire felért a lány szeméhez addigra már ő fülig vörösödött. Nem volt hozzászokva ehhez. A szőkés srác akit Sehun-nak tituláltak most is eleget tett a magányos farkas jelzőnek. Fújtatva elvonult a sarokba és az a pillanatnyi jókedv örökre elszállt a szeméből. Fejébe húzta sapkáját és keresztbe fonta a karját maga előtt.

Ange nézte egy darabig a szuszogó fiút majd mély lélegzetet vett és…megérezte. Azt a bódítóan fűszeres mégis kellemes illatot ami körül vette. Lassan lehunyta szemeit majd mikor egyenesbe ért a feje újra kinyitotta és a látvány még jobban levette a lábáról.

Póló alatt is tisztán látszó tökéletesen kidolgozott felső test és váll, egy kaján vigyor volt szemmagasságban vele.

Feljebb emelte tekintetét és meglátta Taot aki az előbb méregette. A fiú keze sokat mondóan Ange fenekére csusszant. Angelina leblokkolt. Élvezte a srác érintését mégsem volt erre kész. Nem is ismered! Hangzott egy hang a fejében.

- Tao.. Ne haragudj de…. nekem nem megy. Még nem is ismerlek! – Ange hálát adott az Istennek amiért a fiú hátrébb lépett és felkacagott.

- Ugyan Kislány! Ha meggondolnád magad, megtalálsz! – szavait egy ellenállhatatlan kacsintással kísérte majd kiment az előcsarnokból.

Angenek ekkor tűnt fel hogy rajtuk és Sehunon kívül senki nem tartózkodott a helyiségben. Sóhajtva lépdelt tehát az említett személy felé és letelepedett mellé.

- Hogy-hogy egyedül vagy? – kérdezte kedvesen a fiút.

- Hogy-hogy nem Taoval vagy? – Sehun valósággal köpte a szavakat.

Ange nem tudta mire vélni. Hát hallotta volna?! Nem az nem lehet több mint 6 méterre ha beszéltek tőle és nem mellesleg suttogva.

Sehun prüszkölt egyet és a fal felé fordult. Ange ösztönösen megérintette a karját.

- Velem bármikor beszélhetsz róla! Nem adom tovább senkinek! Becsületszavamra! – mosolygott rá tündérien de ez is csak egy fájdalmas grimasz erejéig foglalkoztatta Sehunt. Kitépte karját a lány keze alól és elindult.

Már majdnem az ajtónál járt amikor csak úgy félvállról vissza szólt.

- Egyébként.. nem érdekel az se ha a címlapon látom a bajaimat de hogy egy ribancnak nem mondom el önszántamból az is biztos! – a fiú fújt még egyet és feltépte az ajtót.

Ange letaglózva tátott szájjal bámulta az ajtót amin az előbb távozott a fiú. Miért ilyen velem? Tényleg ezt gondolja rólam? De hát mivel érdemeltem ezt ki? Angelina előkapta tükrét. Nem a sminkje nem volt túl erős. A ruhájára pillantott. Az elöl épp hogy nem térdig érő szoknya egyáltalán nem mutatott semmit hátul meg még hosszabb olt az anyag. Kivágása jóformán nem is volt. Csupán a kulcscsontja látszott ki a csipke alól. Nem értette. Vissza gondolt hogy miket tehetett amivel ennek állíthatják be. De semmi! Ange addig ostorozta magát míg nem könnyekben tört ki. Be szerette volna venni a stressz oldó gyógyszert amit anyja rakott be neki a táskájába de arra nem emlékezett ez a tabletta hogyan is nézett ki. A könnyeitől alig látott úgy kotorászott a táskájában. Végül egy sárga tablettát talált így azt felhajtotta. Várt egy két percet de még mindig ideges volt. Bevett hát még egyet, majd még egyet. Ange elkezdett szédülni és a leejtette táskáját és az a tartalmával együtt beborította a padlót.

Ange a padlóra esett. Tompa fájdalom hasított a fejébe és elsötétült előtte a világ.

*

Elképesztő! Nem elég hogy idegesít a kérdéseivel meg mindennel még nekem is kell megkeresni?! Dühöngött Sehun és a stúdióhoz lépdelt az éjszakában.

Bent minden sötét volt és Sehun nem is találta volna meg a központi kapcsolót így telefonja gyér fényénél lépett be a stúdióba.

Körbe világította a székek háttámláját hátha valahol ott ül a lány. Hát nem ült ott! A fiú a lába elé világított és észrevette a kis dobozt. Xanax…Nagyszerű! Ez benyugtatózta magát és még csak nem is tudom hogy hol…! – ezekkel a gondolatokkal emelte fel a telefonját és meglátta a barna hajzuhatagot.

Oda rohant hozzá és felkapta Anget. A lány feje visszacsuklott. Lazán lehetett volna azt hinni róla, hogy halott ha mellkasa nem emelkedik és süllyed pár centit.

Sehun sóhajtva lerakta a székekre majd összeszedte a lány dolgait. Mikor megpillantotta a kis virág kitűzőt. Minek van egy húsz éves lánynál kitűző? Mosolyogva zsebre rakta és vállára vette a táskát majd karjaiba a tulajdonosát.

Kicsit ügyetlenkedett mire gyalog átverekedett a stúdió hotelébe fel a lifttel majd be a lakosztályba. Szerencsére ott már fel is tépték belülről az ajtót. Byul ideges arca kisimult. És elégedett sóhaj hagyta el ajkát.

- Hála Istennek nincs baja! – mosolygott Byul. Az előszobában rajtuk kívül még Tao tartózkodott. –Tao! Vedd át Anget Sehuntól..Biztos elfáradt.

Sehun ösztönösen szorított a lányt tartó kezein amikor Tao kinyújtott karokkal megindult felé.

- Én szeretném bevinni a…Tényleg hol is alszik? – Sehun látta hogy feltette a kulcskérdést. Sóhajtott. – Rendben..Az én részlegemben van egy kanapé. – Indult volna már meg a lánnyal de a vállán húzást érzett.

- Csak nem akarod egy kanapéra ledobni őt? Nekem fél francia ágyam van! Add ide! – Tao kacéran elmosolyodott ami arra engedett következtetni hogy nem nagyon zavarja a lány állapota.

- Nem képzeld! Ő az én ágyamban fog aludni! Én meg a kanapén! – Sehun szeméből villámok szóródtak.

- Ohh milyen lovagias! – utánozta Tao Ange hangját majd kacagva elindult a saját szobája felé.

Sehun dühösen rúgta be az ajtót. Első útja az ágyához vezetett. Nem tudta máshogy megoldani. Egy kézbe fogta az alvó lányt, de így tenyere formás fenekére siklott. Felnyögött és reménykedett hogy nem kell már sokáig tartania mert akkor az biztos hogy elveszíti a fejét. Felhúzta a takarót és az ágyra helyezte a lányt. Ám ahogy emelkedett volna fel Ange keze a tarkójára kulcsolódott.

- Ne menj el! – suttogta alig hallhatóan a fiú fülébe, aki mind két kezével azon volt nehogy összenyomja a lányt.

Sehun lehámozta magáról a lány kezeit majd felemelkedett. Ange össze húzott szemöldökkel kucorgott az egyszemélyes ágy szélén.

Sehun betakarta majd a szekrényéhez lépett. Kinyitotta azt majd eldobta pulóverét majd a pólóját is és kotorászni kezdett a szekrényben. Hallotta a szatén takaró finom esését és oda kapta a fejét. A lány nem volt ott. Vissza fordította a fejét mire ugrott egyet ijedtében. Ange ott állt előtte édes mosollyal. Kezét a mellkasára helyezte mire Sehun felnyögött. Forró testét ahol a lány jéghideg kezei megérintették bizseregni kezdett. Ez a bizsergés lassan mindenre átterjed és Sehun megrökönyödött.

- Ne..! Nem akarom kihasználni hogy… - Sehunnak nem maradt ideje befejezni. Ange betapasztotta a száját. Elmosolyodott majd a mellkasára tette a kezét és az ágyig tolta a fiút. Leültette majd elkezdett kínlódni a szoros cipzárral a ruháján. Sehun látta hogy nem boldogul. Így a lány háta mögé ment és nyugtázta hogy a cipzár beragadt.

- Biztos ezt akarod? – kérdezte sokat mondó pillantással Sehun. Ange bágyadtan bólintott majd leült az íróasztalhoz. Sehun kiturkálta fürdőből az ollót és mire vissza tért Angehez ő már masni és ékszer mentes lett. A lány nem vette észre a közelségét így egy mozdulattal kettévágta a tüll ruhát. Az tompa puffanással a lábához esett. Ange hátra fordult és érzékien lassan, már-már őrjítően lassan emelkedett fel.

Sehun lehajtotta a fejét és tekintetük összeakadt. A lány óvatosan hozzá simult Sehun izmos felsőtestéhez és hagyta hogy a fiú karjai birtokba vegyék a testrészeit. Apró léptekkel küldte őt az ágy felé. Kis idő múlva már végig is nyúltak rajta. Sehun hagyott a kényeztetésnek, de érezte meg fogja bánni ha most nem állnak meg. Mind ha Ange olvasott volna a gondolataiban az oldalához simult és a mellkasára hajtotta fejét. Sehun átkarolta lány derekát és összeszorított foggal próbálta túlélni az éjszakát. Egész éjjel agyalt, nem jött álom a szemére. Nem csoda hisz Ange olyan hajnal egy körül változtatott a pozíciójukon így ő is karolta a fiút és mellei az oldalához préselődtek. Sehun számára ez egy kínzás volt. Majdnem kikapcsolta a melltartóját amikor észbe kapott. Pedig eleinte megfogadta hogy nem érdekli majd a lány! Ezért is vonult vissza. Tao az egyik legjobb barátja volt de hiába az érzelmeknek nem lehet parancsolni. Ange kisugárzása egyszerűen elsöpörte.

Még elmélkedett egy darabig amikor mellette mocorgást vélt felfedezni. Ange a fejéhez kapott és felült. Lassan kinyitotta a szemét megpillantotta a könyöklő Sehunt pupillája kitágult és halvány pír jelent meg az arcán.

- Jól vagy? – kérdezte A fiú és megérintette Ange hátát. Az érintésre a lány összerezzent és kiugrott az ágyból.

Angelina végig nézett magán és nyugtázta: Nem történt semmi!

- Ohh én mesésen! Csak nem tudom hogy egyesek miért kezdenek egy ilyen magamfajtával! Neked van ötleted? – Kérdezte dühösen. Nem rémlett neki az este történtei és hogy miként került ki a stúdióból de ezzel most nem foglalkozott. Dühös volt. Mikor Sehun lesütötte a szemét és elmorzsolt egy bocsánatot hátra dobta a haját és olyan délcegen távozott a szobából ahogy csak tudott.

Találomra besaccolt egy szobát és benyitott. Rossz ötlet volt. Tao félmeztelen felső teste tárult a szeme elé amint egy szál törölközőben lép ki a fal mögül és ő is rendesen meglepődött. Ám ezt gyorsan felváltotta egy kacér félmosoly.

- Mi a helyzet Kislány? Hunnei nem volt elég jó az ágyban ezért most jössz kárpótlásért? – Nevetett Tao. Nem sejtette hogy ezzel adta meg a kegyelem döfést. Ange könnybe lábadt szemekkel baktatott át a konyhába ahol Byul aggodalmas tekintetébe ütközött.

- Minden rendben van? – kérdezte. Ange bólintott majd megtörölte a szemét. Byul szó nélkül bevonta a szobájába és hozzá vágott egy farmert és egy pólót.

- Köszi..! Kérlek mond hogy ma nekem sehova sem kell mennem! - kérdezte halálra vált hangon a lánytól. Byul megrázta a fejét is intett hogy menjen csak.

Angelina magára húzta a pólót és a nadrágot majd belelépett tűsarkújába és kilépett a lakosztályból. De épp ekkor bele is ütközött valakibe.

Az a fiú volt akinek már egyszer neki ment. Most a srác csak felnevetett és felsegítette Anget. Ám amikor megpillantotta honnan jött ki elkomorult.

- Áhh..hát te vagy a női vokál! Gratulálok! – szavai olyan élesek voltak hogy félő volt elvágja Ange jól kifejlesztett érzéstelen arcát az idegenek felé.

- Igen! És te ki vagy? – kérdezte őszinte érdeklődéssel. A fiú meresztgette a szemeit, nyitotta a száját, de aztán megrázta a fejét és gyors léptekkel otthagyta Angelinat.

Ange megvonta a vállát majd ő is a kijáratott vette célba. Ki kell tisztítania a fejét. Pasik nélkül!

Kilépett a forgó ajtón és majdnem belépett a sarki Sushi bárba amikor valaki megragadta a karját.

- Helló Anglia! – Ange elmosolyodott a hang hallatán és a lány nyakába borult. Végre valaki aki megért.

- Annyira örülök neked Kyu!

2. Fejezet A válogatás

Mint minden nap most is Lay volt aki felvette a többieket.

- Gyertek már lusta banda! - ütötte párnájával a többi srác fejét.

- Hagyj már! Még legalább egy órát had aludjak!! - nyivákolt Kris.

- Talán nem kéne este 11-kor még telefonozni! - kontrázott Xiumin is aki már kapkodta magára a cuccait.

- De ha csak este van időnk?!

- És azért kapunk időd hogy másnap kipihentek legyünk! - szállt bele a vitába már Suho is.

- Én így se úgy se vagyok kipihent! - fakadt ki már Kai is.

- Na jó, Befejezni! Gyertek meghozták a kaját. - sóhajtott Lay.

Megint kínos csönd telepedett az asztalra mind addig, míg a fiúk egyenként  betermelték reggelijüket hogy aztán az egész lakásra kiterjesszék a nyomasztó hangulatot. Az egyébként mindig daloló kanári most befordulva aludt, a fiúk papírjait, programjait intéző fiatal csacsogós lány most síri csöndben ült a helyén és pipálgatta a már elvégzett teendőket. Minden élet elveszett a lakásból mintha csak üresen állna.

A teljes csöndet csak a fölöttük megszálló híres színész cicababáinak tűsarkú kopogása törte meg. De ahogy kattant a zár ez a kis hangforrás is végleg elveszett.

- Srácok.. a világért sem akarok zavarni de 10 óra van és.. ha időben elakarunk érni Mr. Wu irodájához, nemsokára el kell indulnunk. – dadogta olyan halkan a lány amennyire csak tudta.

- Mennyi időnk van Byul? – mosolygott rá Chanyeol. Ji Byul Whang akit maguk között csak intézőnek hívtak a fiúk természetesen Chanyeol kivételével, vörösebb lett mint vérvörös körmei és még ha beszélni nem de pislogni sem tudott. Csak mutatta mind a tíz ujját és kiviharzott. Chanyeol diadalos mosollyal az arcán fordult a többiekhez.

- Gyertek! Tíz percünk van. – nevetett jóízűen ahogy vissza gondolt Byul vörös kis arcocskájára amint úgy emelte fel két kezét mintha védekezne.

Neki kezdtek készülődni de csak hamar rájöttek hogy nem jó ötlet tizenkét srácnak egyszerre benyomulni a fürdőszobába még akkor is ha az akkora volt mint egy normál családi ház nappalija.

Erre akkor jöttek rá amikor Tao hajvasalóját felvéve megégette a mellette álló Lay karját.

- Haver! Ez fájt! – panaszkodott a megégetett és ahol megégett a karja bevizezte a felületet. Tao feltette kezét és bocsánatkérőn nézte a sziszegő Lay arcát.

A fiúk egész egyszerűen összenéztek, és aki nem fért oda éppen semmihez kivonult. Telepatikus képesség, csupán egymás szeméből olvasni tudnak, hogy az illető mire gondol, mit érez, mit akar mondani vagy tenni. Mondjuk mit is várhatnak az emberek, ha már 2 éve 0-24 ben együtt vannak?!

Sehun lépett vissza a fürdőszobába félmeztelenül ezzel teljesen jogosan érdemelte ki az értetlenkedő pillantásokat.

- Már megint  Sehun? – nevetett fel Kai. – Kezdem azt hinni, hogy direkt tünteted el a saját cuccaidat az enyéimért. Vigyed! - mosolygott barátjára és visszafordult tükörképéhez, hogy még egyszer végighúzza a már így is tökéletes haján a zselés kezét.

Kicsit több mint tíz perc múlva mindannyian kiértek a bejárati ajtó elé ahol Byul már idegességében karmolászta a már így is megviselt, de makulátlanul tiszta sárga mappáját.

- Csak hogy végre el.. – kezdte volna Byul a fiúk kiosztását de Chanyeol oda lépett mellé rákacsintott és egyszerre nyomta le a kilincset és karolta át a lány piciny testét.

Chanyeol valóságos villámhárítónak számított a csapatnak Byul igen gyakori düh kicsapongásai miatt ugyanis akkor a világon semmi nem tudta volna megnyugtatni ha ő nincs. És ezért mindenki nagyon hálás volt neki. Nem hiányzott senkinek sem a szoros menetrend mellé a szinte tini problémának is bemondható húszas lány panaszai.

Lent a hallba vártak a kocsira hogy elrepítse őket Mr. Wu irodájába. Byul minden pillanatban egyre közelebb került a sikításhoz ezt nagyon is érezte ahogy a körülötte lévő minden személy. Ha valamit nagyon nem szeretett az az ha valami nem megy zökkenő mentesen. Már pedig ez egy pop zenekarnál igencsak kivitelezhetetlen volt. Cahnyeol  édes szavaival, cirógatásával próbálta nyugtatni Byult de a lány csak akkor mutatott némi felengedést amikor az utcáról jövő duda szó behallatszott a hall lengőajtóin keresztül.

Kettes hármas sorokban vonultak ki az autóhoz majd szálltak be. Mikor a lány nyugtázta a címet ahová el kell menniük vissza ült helyére mosolyogva nézet körbe a fiúkon majd fel az órára és kővé dermedt. Fél tizenegy volt. Most kéne belépniük a város másik végében található iroda ajtaján, de ők még csak most indultak el. Megfagyott benne a vér amint azon filozofált, hogy fogják majd kitenni a szűrét. Szépen finoman vagy egyszerűen csak páros lábbal fogják kirugdalni az ajtón.

Egy kis időbe telt mire mindenkinek feltűnt Byul hirtelen fagyása egyetlen pontot bámulva. A digitális óra második két számjegye szép lassan növekedett és már lassan nullázódott is volna maikor az autó megállt. Mindenki kiszállt majd Kris előre szaladt.

- Kris elintézi! Ne izgulj Byul, ha téged kiraknak akkor megyek én is és velem együtt mindenki! Szóval nélküled nem lesz Exo! –mosolygott Chanyeol.

Byul nem akarta lehangolni a fiúkat de még saját magát sem azzal hogy áltatja magát a még próba napján elhangzott mondattal. ’Ha csak egyszer is elszúrja, repül!’ – Viszhangzott egy pillanatra Byul fejében Mr. Wu mondata. De aztán magára erőltette egy féloldalas mosolyt és próbálta elhessegetni a gondolatot miszerint vége a munkájának és soha többé nem láthatja a fiúkat. Sőt valószínűleg elzárják tőle minden lehetséges kommunikációt. Jelenlegi helyzetében is csak üzleti és hivatalos dolgokkal kapcsolatosan beszélhetett velük. De Chanyeol tett az egészre egy lapáttal. Tetszett neki Byul. És sokkal jobban örült neki mint a minden lében kanál amerika Olivia Silber-nek ki imádta magát Livnek hivatni. Ha valaki mégis kiejtette a száján hogy Olivia hatalmas hiszti rohamot kapott. Már pedig ez egy 12 tagú bandában elég gyakori volt. Aztán Luhan volt az akinél betelt a pohár. Meg akarta kérdezni  hogy Oliva bogyó van-e, de annyit sikerült ebből mondania hogy Oliv… és a lány már a torkának ugrott hogy ne merje így hívni. Hogy miért haragudott ennyire a nevére nem derült ki de Luhan még aznap elment Mr. Wu-hoz frissen szerzett karmolásával. Tényleg nem akarta bemártani Livet de nem tehetett mást. Mellesleg csak az igazat mondta se többet se kevesebbet. Szóval a lány csak magának köszönhette hogy elveszette az állását. Sőt mint kiderült egyáltalán nem is szabadott volna Koreában lennie. Mindössze 17 éves volt és a szülei elengedték az egyik koncertre de nem ment haza helyette valami munkát keresett. Szüleinek azt adták be hogy meghalt. Majd amikor rejtélyes körülmények között haza került, szülei szívrohamot kaptak. Mondhatni megérte a menő felnőttet játszani.

Idő közben már fel is értek az irodai bejárathoz. Tao sóhajtott egyet majd benyitott. Mr. Wu könyökölve az asztalon mosolyogva figyelte a vadul gesztikuláló Krist aki épp a késésük indokát ecsetelgette. Byul elszégyellte magát és Chanyeol háta mögé bújt. A fiú hátra nyúlt és úgy karolta a lány mintha csak háta mögé tette volna a kezét. Mr. Wu végig nézett a társaságon és nagyon úgy tűnt keresett valakit. Mérgesen az asztalra csapott ezzel Krisbe fojtva a szót.

- Hát még erre sem képes az a kis cafka?! Hogy ide tolja a képét? – mennydörögte az öreg Wu.

Nem is csodálkozott senki hogy nem vette észre a jó 180-90 cm es hegy mögött a mindössze 160 as lányt. Törékeny teste megfeszült és rángatózni kezdett. Chanyeol dühös arckifejezést öltött. nem szerette ha egy lányt ok nélkül titulálják be ennek annak. Főleg nem ha ez a lány éppenséggel a szerelme.

- Uram! Kérem ne beszéljen így egy hölgy jelenlétében! – mosolyodott el  D.O. Az időzítés tökéletes volt. Mr. Wu ugyanis folytatta a lány szidását és nem törődött vele hogy Chanyeol izmai megfeszülnek és hamarosan eléri végpontját és nem fogja érdekelni hogy ő a főnöke. Mr. Wu szemei kikerekedtek és még egyszer végig nézett a társaságon, de látszott rajta hogy egyre jobban nem érti.

Byul lehámozta magáról Chanyeol kezeit és félve lépett ki a fiúk háta mögül.

- J-jó..na-napot Mr. W-Wu! – köszönt dadogva, sírva, cincogva a lány. Egészen úgy nézett ki mint egy kislány akinek tönkre ment a babája. Aranyos sebezhető de végtelenül szomorú.

Mr. Wu tekintete továbbra is haragos volt így Chanyeol védelmezően a lány mellé lépett és átkarolta annak derekát.

- Mr.Wu! Nem az ő hibája! Byul időben szólt és megis rendelte a kocsit de a kocsi dugóba keveredett nálunk meg volt egy kis baleset. – mondta ridegen Yeol. Az öreg kínai szeme kikerekedett és aggodalmasan mérte végig az összes fiút, mígnem rátalált Lay vízhólyagos alkarjára. – Mindenki egyszerre ment a fürdőszobába és Tao véletlenül megégette Layt a hajvasalójával. A krémet kerestük ami égésre jó. Elnézést! – zárta le végleg az indokokat Yeol.

Mr. Wu tekintete megenyhült majd kedvessé és mosolygóssá vált. Drasztikus változás, gondolták a szobában lévők.

- Semmiség! Úgy is csak közölni szeretnék egy hírt. – nevetett éles hangon a férfi amitől Byul igen csak megijedt.

- Milyen hírről lenne szó? – kérdezte Suho. Mr. Wu elkomorodott de szemében még mindig ott csillogott a boldogság.

- Ó-ó drága gyermekeim…Nos volt ez a baleset.. Női vokál egy 12 fiú tagú banda új zenéjében? És azóta pontosan két és fél hét telt el és semmi! Nem találtatok senkit! Három variációt ajánlok! Első: Adok időt nektek és kaptok még egy napot hogy szerezzetek egy lány! Második: Átengedem profi castingosoknak a munkát és az első jól éneklő lányt felvesszük! Vagy…Felszámolhatjuk a hasznot és a bukott pénz összeget és Viszlát Exo! – az utolsó lehetőségnél hidegen nézett végig a fiúkon.

Tao már nyitotta volna a száját de Suho megmarkolta a karját és nemet intett a fejével. Nem volt alkalmas időpont a veszekedésre. Kris bólintott és kifelé terelte a többieket. Még elkapták Mr. Wu ördögi mosolyát.

Senki sem értette miért akarja Wu feloszlatni az Exo-t hisz hatalmas siker volt. Talán mert sorban fogyatkoztak a szabad szívű srácok és ezzel nem tudnának eleget tenni az őrült rajongó lányoknak? Hisz Chanyeol évek óta ezt csinálta, eddig százszázalékos sikerrel. Vagy talán találtak jobbat? De hát annyi banda sikeres egyszerre akkor meg miért lenne ez a probléma? Ez nem lehetett más mint fenyegetés. Tény hogy nem haladtak de azért ennél lehetett volna enyhébb fenyegetés. Nem elég ugyanis hogy már teljesen pesszimistává vált a fiúk háromnegyede még az is ront a kedély állapotukon hogy akár vége is lehet a rózsaszín vattacukros álomnak és ott lesznek mint három évvel ezelőtt. Sehol.

- Inkább késtünk volna el teljesen! – morogta Kris a lépcsőn lerobogva.

Mögötte Byul megtorpant. Sorban mögötte mindenki feltódult. A lány csak mosolyogva állt és nézett fel Chanyeol szép szemeibe. Értetlen arcát látva elnevette magát majd elmagyarázta dolgot.

- Tudjátok hogy jó ember ismerő vagyok! Elmegyek veletek a meghallgatásra. Ti koncentráljatok a tehetségükre és hogy megállják-e a helyüket a színpadon. A többit bízzátok rám! – Byul önkéntelenül is mosolyogva szökdécselt.

Visszaszálltak a kocsiba és elindultak a stúdióba. Byul arcáról le sem lehetett törölni a vigyort, amikor megpillantotta a felsorakozott lányok tömegét.

A meghallgatás elkezdődött.

*  

Angelina zsebkendővel próbálta eltüntetni tenyere izzadtságát. Rettenetesen izgult. A torkában gombóc nőtt és az izgalomtól már megint nem evett semmit.

Emiatt természetesen Emili is aggódott. Azt mondta hogy amint haza ér oda rendeli a nagymamáját és megtömeti. Hát igen édesanyja még nála is rosszabbul főzött. Ami nagyon nagy szó!

Angelina gondolatai elkalandoztak kiskora felé mikor ő készítette el a muffint, anyukája pedig szemét száját eltátotta, hogy 8 évesen ilyet tud. Hát az óta is ezen a szinten ragadt.

Az autó fékezése hozta vissza gondolatai és megint elkezdett idegeskedni. Lányok kezeinek tömkelege tapadt az ablaküvegre. Kis naivak! Még hogy taxival jöjjön egy híresség! Főleg ha a híresség 12 tagra osztható fel.

Ange átcsusszant a másik oldalra és az út felől szállt ki. Amint meglátták a lányok hogy ugyan olyan normál lány mint ők vissza is fordultak a főépület felé és arra sikongattak. ’Ez már beteges! Sőt kezdem én kényelmetlenül érezni magam hogy nem vettem ismereti leckéket!’ gondolta őszinte elítéléssel Angelina. Könnyed léptekkel ment el a park felé és ledobta magát a padra. Rakta volna fejére a fejhallgatóját de akkor kicsapódtak a bejárati ajtók és a kígyózó tömeg megindult. Sóhajtva  állt fel és indult a sor végére.

- Csá! Hogy hívnak?– szólította meg egy hang. Angelina ijedtében száznyolcvan fokos fordulatot vett és szembe találta magát a lánnyal aki leszólította.

- Tessék? – kérdezte Angelina automatikusan az anya nyelvén. A lány égnek emelte tekintetét és sóhajtott.

- Utálok angolul beszélni! – folytatta koreaiul. – Nos… Ohm..Én lenni Chi Kyu Woo..és te lenni? – próbálta kicsavarni a legtöbbet angol tudásából.

Angelina önkéntelenül elnevette magát és koreaiul folytatta.

- Szia Kyu! Nem kell angolul beszélnünk! Mellesleg én Angelina Horan vagyok! – Kyu álla padlót fogott, mindenre csak erre nem számított.

Angelinával ugyan is megint megesett a baleset hogy félig kínaiul félig koreaiul beszélt.

- Mondhattad volna hamarabb is hogy tudsz koreaiul! Akkor nem égettem volna be magam! – forgatta szemeit a lány.

- Sajnálom de hirtelen jöttél! – nevetett tovább Angelina.

Tovább beszélgetve ütötték el az időt míg a sor egyre fogyott és sorban hagyták el a területet a csalódott lányok. Ezzel még feszültebbek lett a két lány így közös megegyezés alapján zenét kezdtek el hallgatni. Mire Kyu sorra került Angelinán már a zene sem segített jóformán egyedül maradt. A többezres tömeghez képest 10 lány nagyon is kevés. Lassan vége a meghallgatásnak de még mindig csalódott arcokkal találkoztak. Aztán kijött egy lány olyan boldogan hogy még az is megirigyelte volna aki tényleg nagyon boldog.

Angelina gondola hogy ennek itt volt vége! Itt volt több mint négy óra hosszát és még csak meg se fogják hallgatni!

Ám a lány ekkor meglengette az A4 –es lapot amin 12 aláírás díszelgett. A maradék pár lány fellélegzett. Van még remény!

Az ajtó kicsapódott és a dühös Kyu lépkedett kifelé. Angelina nem értette a lány mire ilyen feldúlt.

- Mi történt Kyu? – Kérdezte őszinte aggodalommal.

- Be se mentem, de elkezdi egy kis ribanc: ’ Túl magas!’ – gesztikulált a lány olyan mozdulatokkal hogy valaki aki nem hallotta miről beszéltek hihette volna azt is hogy Kyu most akarja eltervezni a ribancnak nevezett lány halálát.

Angelina nem akarta rontani a helyzetet az igazsággal így csak átölelte a lányt. Az igazság ugyanis az volt hogy teljesen jogtalanul van felháborodva Kyu. Ugyanis a maga 180 cm- ével igen is magasnak számított mint koreai lány! Sőt ez még az erősebb nemnél is magas volt. A lány visszaölelt majd támogatóan megszorította Ange vállát és kilebegett az épületből.

Angelina odalépett a pulthoz ahol egy számot adtak neki ezt felragasztotta a csípője fölé. Majd határozott mégis talán túlzottan óvatos léptekkel a stúdió felé. Remegő kézzel nyomta le a nagy fém kapcsot, amivel rögzítették az ajtót.

A hirtelen fényáradat egy pillanatra elvakította, de amint hozzászokott a körülményekhez megindult a színpad közepe felé.

A színpad szélén 12 szék volt asztalokkal együtt és mindegyikben ült valaki 11 fiú és egy lány. Angelina értetlen pillantást vett fel. Úgy emlékezett mindegyik tag srác. Másképp miért lenne válogatás női vokál felhozatalból?

A lány elnevette magát. Minden bizonnyal észrevette Angelina tekintetét.

- A magányos farkasunk hátul van! Gratulálok! Az utolsó ötnek fel sem tűnt hogy nem színtiszta hímnemű sor ül előtte! – nevetett a lány.

- Értem. – ’Az előttem lévőt meg sem hallgattátok!’ – tette hozzá gondolatban Angelina. –Akkor kezdhetem?  - mindenki bólintott.

Ange mindent kikapcsolt. Egy pillanatra kitisztította a fejét.

- Gakkeum i muneul datgo nan saenggage ppajyeo 

Mudae wi nae moseubeul sangsanghagon haesseo

Seotureun nae moseupdo

Johahae jun neoyeossjiman

Gwabunhan geu sarangeul badado doeneunji

Eonjena geu jarie gidaryeojun neo

Du pallo gamssa anajun gomaun neo

Jeoldaero ijji anheul geoya

Haengbokhage mandeureojul geoya

Hanaran geu malcheoreom

Sigani jinado malhaji mothago

Mam sogeuro samkineun na

Mam sogeuro samkineun na

Mianhadago neol saranghandago

Jigeumcheoreom mideodallago

Neol anajulge du son jabajulge

Ne mami pyeonhaejil su itdamyeon

Nae modeungeol bachilge

– Angelina a saját dalát adta elő ezzel és hangjával nem kis meglepetést okozva hallgatóinak. Mérget mert volna rá venni hogy eddig minden lány az ő számukat énekelte. Idő közben a 12. srác is a színpad szélére támaszkodott.

Voltak akik még mindig nem jutottak szóhoz és voltak akik mosolyogva tapsoltak.

- Egy pillanatra megbocsátasz? – mosolygott Luhan Angelinaára. A lány csak bólintott mire mindenki leugrált a színpadról és Sehun felé vette az irányt.

- Nekem 10/10! – mondta Lay. – Nagyon menő volt ez a szám! Hát még a hangja! – áradozott a fiú és mindenki hevesen bólogatni kezdett Sehunt kivéve.

- Ráadásul kedvesnek és magabiztosnak tűnik! – mosolygott Byul. Sehun a szemeit forgatta.

- De csak annak tűnik! – rázta meg a fejét. Egy emberként meredt rá mindenki.

- Oh SeHun! Neked még a tökéletes sem jó? – tette csípőre kezét Byul.

- Nem..de..most nézzetek rá! Tök depinek tűnik! És tutira festeti a haját. – nézett a lányra olyan szemrehányóan hogy a lány még tíz méterről is elszégyellte magát.

- Na ez volt életed leghülyébb mondata! – mutatott végig Byul a körön. – Neked egy hónapban többször festik a hajad, mint másnak egész életében! Na és mi van akkor ha festett hajú?! Neked is tetszik! Valld be! – szidta le Byul a fiút.

- Nekem? Pff! Hagyjuk már! – Sehun hiába rejtegette az igazságot Byul mindenkin átlátott.

- Mondj egy indokot miért ne vegyük fel! – A lány ördögi vigyorral az arcán várta a választ és amikor az nem érkezett felnevetett és elkiáltotta magát. – Hé kislány! Fel vagy véve!

1. fejezet - Angelina Horan

Angelina kábultan nyúlt a telefonjáért, nem sejtette hogy az nem a 

megszokott helyen hanem már az utazó táskája oldal zsebében van.

Miután kitapogatta régi vekkeróráját nyugtázta hogy még bőven van idő az indulásig.Bár a repülés Sosem volt a kedvence most kénytelen volt azzal utaznia. Koreába ment énekelni. Kicsi kora óta erről álmodott hogy anyja nyomdokaiba léphessen és hát mi tagadás volt is hozzá tehetsége. Ugyan anyja nem Koreában indította karrierjét sok lemezkiadóhoz elkerülték a dalai amit különböző nyelvekre lefordítva újra meg újra kiadtak.

Elképesztő lehetőség nyílt a mindössze 20 éves Angelina számára. Buta is lett volna kihagyni. A Feel ügynökség foglalkoztatta az anyját és mikor hallották hogy a lány egy ős tehetség, elintéztek egy pár telefont. És mint Kiderült épp van egy lehetőség ami egy banda mellett volt lehetséges.

A banda egyik számához véletlen női vokál lett írva és későn vették észre így meghallgatásokat tartottak.

Az eddigi próbálkozások nem voltak túl szerencsések de Angelina hangfelvételére azt mondták nem tudnak szóhoz jutni leesett állal.

Nos igen.. nem sok ember tud kristálytisztán Koreaiul, kínaiul és angolul főleg nem sok embernek van ilyen csodálatos hangja mint neki.

Hiába. Nekik a tökéletes hang kellett amit valószínűleg Angelinában láttak meg.

A lány félt, sőt valósággal rettegett attól hogy netalántán leszerepel a kritikusok előtt és nem válthatja valóra élete nagy álmát.

- Ange Kis Drágám! Ne stresszeld már túl magad! Meglátod mindenki álla leesik majd ha meghallja a csodálatos hangodat! - nyugtatgatta a lány anyja Emili Horan. Pedig ő maga talán még jobban idegeskedett mint egyetlen lánya.

Az édesapja még kicsi korában elhagyta őket így egyedül nevelte a kis Linát és őszintén remélte hogy férje még időben észhez tér és vissza jön hozzá. Ám mikor meglátta a sárga borítékot amelyben az idézés szerepelt miszerint kötelező megjelenése van a váló peren, elszakadt a remény utolsó cérna szállja is.

Az sem segített túlzottan az életükön hogy Emili lemezkeresete nagyon is megcsappant az új tini popbandák miatt.

Sok menedzser felbontotta a szerződést és követelték a veszteségeiket. Emili hiába próbált meg mindent az emberek mohóságuknak eleget téve csak még többet és többet akart.

Míg nem odáig jutottak hogy a világhírű énekes és lánya egy piciny garzon lakásban pengette minden napjait.

Angelina mindenben segített édes anyjának még akkor is ha ő ezt megalázónak érezte. Nem érdekelte hogy mások mit gondolnak amiért fordult a kocka. Nem a szülő tartja el a gyerek, a gyerek tartja el a szülőt.

Ezt rengetegszer hallották vissza de nem foglalkoztak vele csak örültek annak amijük van…egészen mostanáig.

Angelina megelégelte hogy minden napjuk kínszenvedés. Emili is sokat betegeskedett, de orvosra nem volt pénzük. Hogy is lett volna amikor a család feje elvett egy másik nőt aki minimum egy generációval lentebb van a kelleténél és kisemmizte  egykori feleségét mindenéből. Épp annyi maradt amit az asszony rendszeresen félre tett rosszabb időkre. Akire Will az apja lecserélte az anyját akár az Angelina osztály társa is lehetett volna a főiskolán. Csakhogy a lány az érettséginél megállt. Szegényen nagyon is látszott ez.

Nehéz lett volna megmondani Will vagy Emili járt rosszabbul. A negyvenes nő vallotta hogy neki úgy jó ahogy van ameddig Angelina vele van de mindenki látta hogy belül egy roncs, akire ráférne már a felújítás.

Ange gondolatait anyja száraz köhögése szakította félbe.

- Jól van mama! De most én kérlek valamire! Feküdj szépen vissza és ne aggódj értem! Jól vagyok! – Ange idegesen sürgött forgott a konyhában. Egy erőlevest készített az anyjának. Vagyis próbált. Ugyan is épp amikor kimondta mondanivalója utolsó szavát tömérdek mennyiségű cukrot szórt a levesbe.

- Megfelel a zacskós leves? – Kérdezte lemondóan majd turkálni kezdett a frigóban.

v  

Nem hiszem el Suho! Ne legyél már ilyen! Az a lány.. Tökéletes volt.. – ábrándozott Baekhyun.

- Bocsi Baek de nem! És senki más nincs ezen a véleményen szóval ne engem szidj! – korholta le Suho lehunyt szemekkel.

- Tényleg lehetnél elnézőbb! Nem mindenkinek lehet tökéletes hangja és nem minden lány tud tökéletesen koreaiul! – szólalt meg Kai is.

- Vagy Kínaiul! – helyeselt Lay.

- Jól van Jól van! De mégis meddig kell még keresnünk! Valljátok be hogy egyikkőjükhöz sem illet a női vokál! Egyszerűen nem olvadnak bele! Csak az van hogy Jajj EXO Így EXO Úgy! – kelt ki magából Suho.

Kikelése nem is volt olyan alaptalan. Lassan két hete hallgatják a lányokat akiknek vagy semmi hangjuk nincs de eljönnek csak hogy a közvetlen közelükben legyenek, vagy valami hiányzott belőlük. És az a valami nagyon is fontos volt a fiúknak. Más kérdés hogy ki mennyire volt szigorú. Ez a hiány azt takarta hogy azok a lányok akik eddig megjelentek képtelenek voltak átadni az érzéseiket a táncukkal a hanglejtésükkel, egyetlen lélegzetvételükkel.

Mondjuk még így is jobban örültek ennek a programnak mint a tömött napirendnek amit az SM- szeretett hetente változtatni, és ez nem azt jelenti hogy próbálta kicsit tömöríteni a fontosabb tenni valójukat. Nem! Pont fordítva. Volt hogy hajnali 6-kor már edzettek és este 10-kor sem voltak vége a stúdióban töltött óráknak. Persze ez csak egy rosszabb eset. Ha mázlijuk van 10 percük van nap közben is független. Ilyenkor is az a baj hogy nem nagyon tudnak mit csinálni mert minden be van tervezve csak azért esett meg az a pár perc mert a következő helyszínen később végeznek.

A kínos csöndet egy magas sarkú körömcipő kopogása törte meg.

’Újabb kínzás’ – futott át már az optimista Baekhyun agyán is.

Hiába…fogytán a remény!

v  

Angelina becsekkolt most már csak a csatlakozásra várt. Furdalta a lelkiismeret annak ellenére hogy anyja nyugtázta rendben lesz. Soha sem hagyta még magára édesanyját és nem is akarta. Fel is ajánlotta hogy vissza mondja a repülőjegyet és otthon marad vele de Emili hallani sem akart róla.

’Kislányom! Váltsd valóra az álmod és az én álmom is! Vagy abba betegedek bele hogy nem éltél a lehetőséggel!’ – csengett anyja hangja Ange fülébe.

Feszülten dobolt a lábával imádkozva hogy szólaljon meg a csengő. Hajlott afelé hogy hagyja az egészet és vissza megy az emeleti kislakásba és soha nem megy el. De ekkor megszólalt az isteni hang ami a géphez vezető folyosó megnyitását jelezte. Innen nincs vissza út.

Ange egyenes futott hogy átérjen a kordonokon és eszébe se jusson vissza fordulni. Nem akart csalódást de fájdalmat se okozni anyjának. Tudta jól nélküle végleg roncs lenne. És ezt esze ágában sem volt kihasználni csavargásokkal.

Megkereste gyorsan a helyét és levágta magát. Az utat további gyakorlásokkal töltötte. Bár tökéletes tudta szövegét a dalnak amit elő kell adnia azért nem ért egy kis gyakorlás nemde? Kicsit furcsállta a szöveget ahogy azt is hogy mért nem választhatott ő maga. De úgy döntött nem törődik vele. ’Ilyen alkalom egyszer van egy ember életében! Nem fogom holmi rinyálásokkal elrontani az esélyt amit kaptam!’ – ráncolta a szemöldökét majd elhessegette kétségeit és újra elmerült a dalban.

Egy éles tüsszentés volt az amely felverte Angelinát korántsem nevezhető mély álmából és azt vette észre hogy mindenki eszik.

Csodás lemaradt az ebédről pedig még csak reggelizni sem reggelizett. Nem is tudott volna, úgy érezte tele van a gyomra. Csak étel helyett feszültséggel.

Úgy döntött amint leszállnak vesz egy szendvicset a büfében és útban a stúdió hoteléhez megeszi azt. Ahogy így ábrándozott valaki letett elé egy pendrive-ot majd egyszerűen tovább ment a pilóta fülkébe.

Gondolta értesít valakit de nem akart balhét így csak elsüllyesztette kézitáskájába és ábrándozott tovább.

Nem sokára landolt is a gép a csodás Koreában  és Ange megint mindenkit fellökve rohant a büféhez hogy kifossza azt.

Új szerzeményét szorongatva haladt a zsúfolt délutáni utcán.

A meghallgatás csak másnap lesz így gondolta körbenéz egy kicsit.

Elindult a hotel felé hogy lerakja a saját súlyát meghaladó táskáját.

Ugyanis hiába lehetett beszélni az anyjának hogy csak két napra megy, egy hónapra elegendő ruhát pakoltatott be vele.

Nem volt szíve vitatkozni gondoskodó anyjával így ráhagyta. Bár a tömegnyomorban inkább azt kívánta bárcsak ne így tette volna.

Nem volt elég hogy mindenhol megbámulták természetes világosbarna hajkoronáját és égkék drágakő csillogású szemeit, még a táskáját is majdnem elsodorták ahogy mindenki kíváncsiskodott a fekete lány miatt. Nem a kinézete sokkal inkább a nem idevalósisága érdekelte az embereket.

Már majdnem a hotel elé ért amikor a nagy lendület miatt, vagy talán mély gondolatai miatt össze ütközött valakivel.

-Héj! Néz már a lábad elé! Sietnék! – korholta le hegy akinek Ange neki ment. Még ha hegy lett volna de nem. Egy kb 190 cm magas maszkos, napszemüveges, baseball sapkás srác volt. Szőkére festett haja kilógott a sapka alól sármossá téve viselője kisugárzását. Az összhangot egy kendő tette teljesé amely a homlokára volt kötve.

Ange gondolatmentének a fiú külsejéről annak felhorkantása vetett véget.

-Na jól van! Mit adjak? – Kérdezte a srác karba tett kézzel. – De igyekezz mert sietek!

Ange nem értette amit mondott neki. Hogy Ő mit akar? Jó kérdés! De tőle mit akarna? Hisz azt se tudja kicsoda!

-Ne haragudj, de miről…miről is beszélsz? – értetlenkedett Angelina.

-Pff… Na, jó nem érek erre rá! – közölte a fiú majd elviharzott.

Angelina nem gondolkozott. Belökte a lengőajtót a fiú után elvette a kulcsát és már rohant is.

Ledobta a táskáját tárcsázta az anyját és időközben teljesen kiment a fejéből a mogorva srác.

Mikor lerakta a telefont meglátta az ablakból, hogy a fiú a közeli fa alatt ül és éppen hámozza le magáról a maszkot és a szemüveget.

Hosszas gondolkodás után sem jött rá hogy honnan ismerős neki, de nem akart ezzel foglalkozni. Elment vacsorázni majd letusolt és a következő emlékkép az idegesítő telefonpityegés volt nyolc órakor.

Ma van a próba. Hátralevő idő: 5 óra!