Angelina kábultan nyúlt a telefonjáért, nem sejtette hogy az nem a
megszokott helyen hanem már az utazó táskája oldal zsebében van.
Miután kitapogatta régi vekkeróráját nyugtázta hogy még bőven van idő az indulásig.Bár a repülés Sosem volt a kedvence most kénytelen volt azzal utaznia. Koreába ment énekelni. Kicsi kora óta erről álmodott hogy anyja nyomdokaiba léphessen és hát mi tagadás volt is hozzá tehetsége. Ugyan anyja nem Koreában indította karrierjét sok lemezkiadóhoz elkerülték a dalai amit különböző nyelvekre lefordítva újra meg újra kiadtak.
Elképesztő lehetőség nyílt a mindössze 20 éves Angelina számára. Buta is lett volna kihagyni. A Feel ügynökség foglalkoztatta az anyját és mikor hallották hogy a lány egy ős tehetség, elintéztek egy pár telefont. És mint Kiderült épp van egy lehetőség ami egy banda mellett volt lehetséges.
A banda egyik számához véletlen női vokál lett írva és későn vették észre így meghallgatásokat tartottak.
Az eddigi próbálkozások nem voltak túl szerencsések de Angelina hangfelvételére azt mondták nem tudnak szóhoz jutni leesett állal.
Nos igen.. nem sok ember tud kristálytisztán Koreaiul, kínaiul és angolul főleg nem sok embernek van ilyen csodálatos hangja mint neki.
Hiába. Nekik a tökéletes hang kellett amit valószínűleg Angelinában láttak meg.
A lány félt, sőt valósággal rettegett attól hogy netalántán leszerepel a kritikusok előtt és nem válthatja valóra élete nagy álmát.
- Ange Kis Drágám! Ne stresszeld már túl magad! Meglátod mindenki álla leesik majd ha meghallja a csodálatos hangodat! - nyugtatgatta a lány anyja Emili Horan. Pedig ő maga talán még jobban idegeskedett mint egyetlen lánya.
Az édesapja még kicsi korában elhagyta őket így egyedül nevelte a kis Linát és őszintén remélte hogy férje még időben észhez tér és vissza jön hozzá. Ám mikor meglátta a sárga borítékot amelyben az idézés szerepelt miszerint kötelező megjelenése van a váló peren, elszakadt a remény utolsó cérna szállja is.
Az sem segített túlzottan az életükön hogy Emili lemezkeresete nagyon is megcsappant az új tini popbandák miatt.
Sok menedzser felbontotta a szerződést és követelték a veszteségeiket. Emili hiába próbált meg mindent az emberek mohóságuknak eleget téve csak még többet és többet akart.
Míg nem odáig jutottak hogy a világhírű énekes és lánya egy piciny garzon lakásban pengette minden napjait.
Angelina mindenben segített édes anyjának még akkor is ha ő ezt megalázónak érezte. Nem érdekelte hogy mások mit gondolnak amiért fordult a kocka. Nem a szülő tartja el a gyerek, a gyerek tartja el a szülőt.
Ezt rengetegszer hallották vissza de nem foglalkoztak vele csak örültek annak amijük van…egészen mostanáig.
Angelina megelégelte hogy minden napjuk kínszenvedés. Emili is sokat betegeskedett, de orvosra nem volt pénzük. Hogy is lett volna amikor a család feje elvett egy másik nőt aki minimum egy generációval lentebb van a kelleténél és kisemmizte egykori feleségét mindenéből. Épp annyi maradt amit az asszony rendszeresen félre tett rosszabb időkre. Akire Will az apja lecserélte az anyját akár az Angelina osztály társa is lehetett volna a főiskolán. Csakhogy a lány az érettséginél megállt. Szegényen nagyon is látszott ez.
Nehéz lett volna megmondani Will vagy Emili járt rosszabbul. A negyvenes nő vallotta hogy neki úgy jó ahogy van ameddig Angelina vele van de mindenki látta hogy belül egy roncs, akire ráférne már a felújítás.
Ange gondolatait anyja száraz köhögése szakította félbe.
- Jól van mama! De most én kérlek valamire! Feküdj szépen vissza és ne aggódj értem! Jól vagyok! – Ange idegesen sürgött forgott a konyhában. Egy erőlevest készített az anyjának. Vagyis próbált. Ugyan is épp amikor kimondta mondanivalója utolsó szavát tömérdek mennyiségű cukrot szórt a levesbe.
- Megfelel a zacskós leves? – Kérdezte lemondóan majd turkálni kezdett a frigóban.
v
Nem hiszem el Suho! Ne legyél már ilyen! Az a lány.. Tökéletes volt.. – ábrándozott Baekhyun.
- Bocsi Baek de nem! És senki más nincs ezen a véleményen szóval ne engem szidj! – korholta le Suho lehunyt szemekkel.
- Tényleg lehetnél elnézőbb! Nem mindenkinek lehet tökéletes hangja és nem minden lány tud tökéletesen koreaiul! – szólalt meg Kai is.
- Vagy Kínaiul! – helyeselt Lay.
- Jól van Jól van! De mégis meddig kell még keresnünk! Valljátok be hogy egyikkőjükhöz sem illet a női vokál! Egyszerűen nem olvadnak bele! Csak az van hogy Jajj EXO Így EXO Úgy! – kelt ki magából Suho.
Kikelése nem is volt olyan alaptalan. Lassan két hete hallgatják a lányokat akiknek vagy semmi hangjuk nincs de eljönnek csak hogy a közvetlen közelükben legyenek, vagy valami hiányzott belőlük. És az a valami nagyon is fontos volt a fiúknak. Más kérdés hogy ki mennyire volt szigorú. Ez a hiány azt takarta hogy azok a lányok akik eddig megjelentek képtelenek voltak átadni az érzéseiket a táncukkal a hanglejtésükkel, egyetlen lélegzetvételükkel.
Mondjuk még így is jobban örültek ennek a programnak mint a tömött napirendnek amit az SM- szeretett hetente változtatni, és ez nem azt jelenti hogy próbálta kicsit tömöríteni a fontosabb tenni valójukat. Nem! Pont fordítva. Volt hogy hajnali 6-kor már edzettek és este 10-kor sem voltak vége a stúdióban töltött óráknak. Persze ez csak egy rosszabb eset. Ha mázlijuk van 10 percük van nap közben is független. Ilyenkor is az a baj hogy nem nagyon tudnak mit csinálni mert minden be van tervezve csak azért esett meg az a pár perc mert a következő helyszínen később végeznek.
A kínos csöndet egy magas sarkú körömcipő kopogása törte meg.
’Újabb kínzás’ – futott át már az optimista Baekhyun agyán is.
Hiába…fogytán a remény!
v
Angelina becsekkolt most már csak a csatlakozásra várt. Furdalta a lelkiismeret annak ellenére hogy anyja nyugtázta rendben lesz. Soha sem hagyta még magára édesanyját és nem is akarta. Fel is ajánlotta hogy vissza mondja a repülőjegyet és otthon marad vele de Emili hallani sem akart róla.
’Kislányom! Váltsd valóra az álmod és az én álmom is! Vagy abba betegedek bele hogy nem éltél a lehetőséggel!’ – csengett anyja hangja Ange fülébe.
Feszülten dobolt a lábával imádkozva hogy szólaljon meg a csengő. Hajlott afelé hogy hagyja az egészet és vissza megy az emeleti kislakásba és soha nem megy el. De ekkor megszólalt az isteni hang ami a géphez vezető folyosó megnyitását jelezte. Innen nincs vissza út.
Ange egyenes futott hogy átérjen a kordonokon és eszébe se jusson vissza fordulni. Nem akart csalódást de fájdalmat se okozni anyjának. Tudta jól nélküle végleg roncs lenne. És ezt esze ágában sem volt kihasználni csavargásokkal.
Megkereste gyorsan a helyét és levágta magát. Az utat további gyakorlásokkal töltötte. Bár tökéletes tudta szövegét a dalnak amit elő kell adnia azért nem ért egy kis gyakorlás nemde? Kicsit furcsállta a szöveget ahogy azt is hogy mért nem választhatott ő maga. De úgy döntött nem törődik vele. ’Ilyen alkalom egyszer van egy ember életében! Nem fogom holmi rinyálásokkal elrontani az esélyt amit kaptam!’ – ráncolta a szemöldökét majd elhessegette kétségeit és újra elmerült a dalban.
Egy éles tüsszentés volt az amely felverte Angelinát korántsem nevezhető mély álmából és azt vette észre hogy mindenki eszik.
Csodás lemaradt az ebédről pedig még csak reggelizni sem reggelizett. Nem is tudott volna, úgy érezte tele van a gyomra. Csak étel helyett feszültséggel.
Úgy döntött amint leszállnak vesz egy szendvicset a büfében és útban a stúdió hoteléhez megeszi azt. Ahogy így ábrándozott valaki letett elé egy pendrive-ot majd egyszerűen tovább ment a pilóta fülkébe.
Gondolta értesít valakit de nem akart balhét így csak elsüllyesztette kézitáskájába és ábrándozott tovább.
Nem sokára landolt is a gép a csodás Koreában és Ange megint mindenkit fellökve rohant a büféhez hogy kifossza azt.
Új szerzeményét szorongatva haladt a zsúfolt délutáni utcán.
A meghallgatás csak másnap lesz így gondolta körbenéz egy kicsit.
Elindult a hotel felé hogy lerakja a saját súlyát meghaladó táskáját.
Ugyanis hiába lehetett beszélni az anyjának hogy csak két napra megy, egy hónapra elegendő ruhát pakoltatott be vele.
Nem volt szíve vitatkozni gondoskodó anyjával így ráhagyta. Bár a tömegnyomorban inkább azt kívánta bárcsak ne így tette volna.
Nem volt elég hogy mindenhol megbámulták természetes világosbarna hajkoronáját és égkék drágakő csillogású szemeit, még a táskáját is majdnem elsodorták ahogy mindenki kíváncsiskodott a fekete lány miatt. Nem a kinézete sokkal inkább a nem idevalósisága érdekelte az embereket.
Már majdnem a hotel elé ért amikor a nagy lendület miatt, vagy talán mély gondolatai miatt össze ütközött valakivel.
-Héj! Néz már a lábad elé! Sietnék! – korholta le hegy akinek Ange neki ment. Még ha hegy lett volna de nem. Egy kb 190 cm magas maszkos, napszemüveges, baseball sapkás srác volt. Szőkére festett haja kilógott a sapka alól sármossá téve viselője kisugárzását. Az összhangot egy kendő tette teljesé amely a homlokára volt kötve.
Ange gondolatmentének a fiú külsejéről annak felhorkantása vetett véget.
-Na jól van! Mit adjak? – Kérdezte a srác karba tett kézzel. – De igyekezz mert sietek!
Ange nem értette amit mondott neki. Hogy Ő mit akar? Jó kérdés! De tőle mit akarna? Hisz azt se tudja kicsoda!
-Ne haragudj, de miről…miről is beszélsz? – értetlenkedett Angelina.
-Pff… Na, jó nem érek erre rá! – közölte a fiú majd elviharzott.
Angelina nem gondolkozott. Belökte a lengőajtót a fiú után elvette a kulcsát és már rohant is.
Ledobta a táskáját tárcsázta az anyját és időközben teljesen kiment a fejéből a mogorva srác.
Mikor lerakta a telefont meglátta az ablakból, hogy a fiú a közeli fa alatt ül és éppen hámozza le magáról a maszkot és a szemüveget.
Hosszas gondolkodás után sem jött rá hogy honnan ismerős neki, de nem akart ezzel foglalkozni. Elment vacsorázni majd letusolt és a következő emlékkép az idegesítő telefonpityegés volt nyolc órakor.
Ma van a próba. Hátralevő idő: 5 óra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése